|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Degenfeld-Schonburg Sándor 2003. november 26.Az elmúlt néhány hónap folyamán mintegy ezer kötetnyi könyvadomány és két folyóirat-előfizetés érkezett a leendő Bolyai Egyetem számára. Ennek megalakulásáig a könyveket az Erdélyi Múzeum-Egyesület kezeli. A körülbelül egymillió forint értékű adományról annak összegyűjtője, dr. Hantz Péter egyetemi adjunktus nyilatkozott. Elmondta, hogy a fizika kari könyvtár híján van a modern szakirodalomnak, különösen a modern magyar és angol nyelvű szakirodalomnak. Ezt tetézi a könyvtárak rossz szervezettsége: nincsenek szabadpolcos könyvek. 1998-ban már szerveztek egy gyűjtést, amelynek során angol nyelvű szakirodalmat vásároltak. Ezek is az EME könyvtárában vannak; megvásárlásukat nyugati magyar szervezetek és magánszemélyek finanszírozták. A Pro Hungaris Alapítványnál és az Országos Széchényi Könyvtárban is vannak szakkönyvek, melyek csak kiválogatásra és elszállításra várnak. Hantz Péter leszögezte, hogy mindenki segített, akit csak kért. Pénzadománnyal segített a Balassi Bálint Intézet, dr. Lovas István és dr. Néda Zoltán professzorok, valamint a gr. Degenfeld Sándor és a dr. Apponyi Gyula által kezelt pénzalap. /Lőrincz Edina: Magyar nyelvű szakirodalom - egyelőre csak a fizikusoknak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./2006. március 17.Kántor Lajos irodalomtörténészt, a kolozsvári Korunk főszerkesztőjét a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Nem számított rá, reagált Kántor, semmilyen kerek évforduló nincs most az életében, és korábban több díjat is kapott. Idén egyedül ő kapott Erdélyből ilyen magas állami kitüntetést, de nem volt más a Magyarországgal szomszéd országokból sem. Úgy érzi, hogy ez eddigi munkájának szól. A Korunk folyóirat költözése anyagilag veszélyessé tette a helyzetüket. Nagy mecénások kellenének, s akkor nem lennének állami pénzekre rászorulva. A Korunk Baráti Társaság tiszteletbeli elnöke, Dégenfeld Sándor többször jelentős összeggel támogatta a folyóiratot. Áprilisi számuk központi kérdése lesz: politizálás hatalomban és ellenzékben. Kántor úgy látja, hogy a vezető politikusok elvárják, hogy aktívabb legyen az értelmiség, ugyanakkor pedig az értelmiség úgy érzi, hogy nem hallgatják meg. A politikai elit nagyjából bezárkózik a saját köreibe, az értelmiségiek pedig szintén a maguk dolgaival foglalkoznak. A magyar irodalom egységével kapcsolatos vitában Kántor álláspontja: van az egyetemes – és nem egységes! – magyar irodalom, amibe minden jelentős érték beletartozik. Ugyanakkor az erdélyi magyar irodalom esetében számos más szempontot is figyelembe kell venni. A kettőt nem egymás ellen, hanem egyszerre kell megírni. Kántor Lajos eddigi díjai: 1971, 1981 a Kolozsvári Írói Egyesület Díja , 1975: a Román Tudományos Akadémia Díja, 1992: Pulitzer-emlékdíj, és Magyari Lajos-díj, 1995: Madách-díj, 1997: a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, és Aranytoll Díj, 1998 József Attila-díj, 2004: Széchenyi-díj, 2006: Aranyalma Díj, és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje. /Guther M. Ilona, Budapest: Politika, értelmiség, illúzió. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./2006. augusztus 23.A most 84 éves gróf Degenfeld-Schonburg Sándor visszaemlékezései most már önálló füzetben olvashatók. (Az első változat egy korábbi Korunk-számban, majd az Álló és mozgóképek című, az erdélyi magyar arisztokrácia újabbkori történetét bemutató, Kovács Kiss Gyöngy szerkesztette, impozáns kötetben jelent meg.) Bánffy Miklós trilógiája az első világégés napjaiban zárul. Degenfeld-Schonburg visszaemlékezéseiben a Bánffy-regény lehetséges folytatása tárul fel. Degenfeld Sándor 1922-ben született, Kolozsváron – ma Münchenben él. Emlékezése a múlt század húszas-harmincas éveitől a XXI. század elejéig „viszi tovább” azt, ami az Erdélyi történetben megelevenedik. Az emlékezés kitér a szerző életére, Degenfeld Sándor Bolyai Egyetemen végzett közgazdász romániai (nagyobbrészt kolozsvári) hányattatásaira, bebörtönzésére. 1964-ben Németországba települt. Az erdélyiek nyomorúságát nem tudta elfelejteni, ezért feleségével karitatív munkát szervezett. Időnként Ceausescu Romániájába utaztak, hogy a támogatások hatékonyságát ellenőrizék. /Simon Levente: Az Erdélyi történet folytatása. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./2007. május 2.Oktatási és művelődési központot létesít a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Szatmár megyében, Hadadon a Dégenfeld-kastélyban. A grófi család hajdani kastélyának használati jogát Dégenfeld Pál engedte át 39 évre a református egyháznak, miután tavaly visszakapta az épületet. A felújítási munkálatok költségeinek fedezésére az elmúlt hétvégén jótékonysági bált szervezett az egyházkerület az itt kialakított Dégenfeld Oktatási és Művelődési Központ javára, jelezte Kurta-Tőtös Beáta, az intézmény igazgatója. A központban jelenleg kőműves-tanfolyamnak ad otthont, idén már két tábort is szerveznek. Az egyházkerület ugyanakkor két termet bocsátott a hadadi református gyülekezet rendelkezésére, itt tartják az istentiszteleteket, valamint az imaórákat. A község temploma ugyanis 1991-ben földcsuszamlások következtében súlyosan megrongálódott, tavaly pedig összedőlt az imaterem. A hadadi immár a harmadik magyar oktatási és művelődési központ, amelyet a királyhágómelléki egyházkerületben alapítanak – a nagyváradi Sulyok Istvánról, illetve a Lorántffy Zsuzsannáról elnevezett intézetek mellett –, és még idén létrehoznak egy negyediket a Szatmár megyei Krasznamihályfalván. Ez utóbbit szintén egy Dégenfeld örökös, Dégenfeld Sándor jóvoltából alapíthatják meg, aki a köz javára ajánlotta fel a faluban nemrég visszakapott ingatlanát. „A Dégenfeld család azon igazi erdélyi arisztokráciához tartozik, akik számára a nemesi származás nemcsak rangot, hanem elkötelezettséget, hivatástudatot is jelentett. Ezért hoznak áldozatokat a közösség érdekében – hangoztatta Tőkés László királyhágómelléki református püspök a jótékonysági bált megnyitó köszöntőbeszédében. – A nemesi réteg felszámolásával eltűnt az a gazdasági elit, amely közcélokra adakozhatna. Az újgazdagok többségében még nem alakult ki az a lelkület, ami hajdanán az arisztokráciát jellemezte. Ezért nagyon keveset áldoznak a nemzeti önazonosságunk megőrzését célzó tevékenységekre” – tette hozzá a püspök. /Babos Krisztina: Szatmár megye – Művelődési központtá alakul a Dégenfeldek hadadi nyári lakja. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./2007. augusztus 25.A Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjjal tüntet ki több olyan ismert közéleti személyiséget, politikust, akik kiálltak a határon túli magyar felsőoktatás visszaállításáért, támogatásáért. A díjkiosztásra augusztus 28-án Budapesten kerül sor. A díjazottak: Csányi Sándor, Baldauf László, gr. Degenfeld Sándor, Széles Gábor, Göran Lindblad, Nagy Elek, Németh Zsolt, Vizi E. Szilveszter, Schöpflin György, Komlóssy József, Kónya-Hamar Sándor, Kozma József, Almássy Kornél és Balázs Sándor. Az ünnepségen beszédet mond Szabó T. Attila, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete főtitkára, Zsigmond Barna, az egyesület elnöke, Kovács Lehel és Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökei. /Báthory-díj a határon túli magyar felsőoktatás támogatásáért. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./2007. augusztus 29.A határon túli magyar felsőoktatást támogató, annak visszaállítását szorgalmazó közéleti személyiségeket, politikusokat tüntetett ki augusztus 28-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára a Báthory-díjat Baldauf Lászlónak, Csányi Sándornak, gróf Degenfeld Sándornak, Göran Lindbladnak, Nagy Eleknek, Vizi E. Szilveszternek, Németh Zsoltnak, Schöpflin Györgynek, Komlóssy Józsefnek, Széles Gábornak, Kónya-Hamar Sándornak, Kozma Józsefnek, Almássy Kornélnak és Balázs Sándornak nyújtotta Tőkés László EMNT-elnök és Hantz Péter, a BKB alelnöke. /Báthory-díjgála. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./2007. augusztus 30.Az önálló erdélyi magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként Báthory-díjakat adtak át a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában. „Vannak vidékek, ahol a tudományok szabadon fejlődnek. De olyan vidékek is vannak, ahol akadályokat gördítenek ezek fejlődésének útjába“ – hangsúlyozta Szabó T. Attila, a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének főtitkára nyitóbeszédében. „Ilyen nehézségekkel kell szembesülniük mindazoknak, akik Erdélyben magyar iskolát, egyetemet szeretnének létrehozni, és ilyen akadályok lebontásában segítettek azok a személyiségek, akiket itt köszöntünk” – mondta a főtitkár. Az elismeréseket, amelyeket – a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács adományoz, Tőkés László püspök és Hantz Péter, a BKB alelnöke adta át. A díjazottak: Almássy Kornél parlamenti képviselő, Baldauf László, üzletember; Balázs Sándor egyetemi tanár; Csányi Sándor, Közép-kelet-Európa meghatározó bankcsoportjának elnök-vezérigazgatója; Gróf Degenfeld Sándor üzletember; Komlóssy József kisebbségi szakértő; Kónya-Hamar Sándor EP-képviselő; Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke; Göran Lindblad svéd EP-képviselő; Nagy Elek üzletember; Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke; Schöpflin György politológus; Széles Gábor, a munkaadók szövetségének elnöke, valamint Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke. /Kánya Gyöngyvér: „Akadálybontó” Báthory. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./2007. október 29.Magyarország volt miniszterelnöke, Orbán Viktor Krasznamihályfalván, illetve Avasújvároshegyen tartott beszédében hangsúlyozta: „olyan emberre van szüksége a magyarságnak Brüsszelben, aki rendíthetetlen, és aki a múltban is szembe mert szállni az igazságtalansággal, aki nem alkuszik meg a konjunktúra ilyen–olyan változásai miatt. ” A FIDESZ–MPSZ elnöke Tőkés Lászlót kísérte el. Tőkés László és Orbán Viktor leplezték le a leendő Krasznamihályfalvi Michael de Ruyter Egyházi Ifjúsági és Turisztikai Központ alapkövét. A szóbanforgó létesítmény, ahogy a püspök fogalmazott „a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyik helyi bástyája lesz, olyan, amihez hasonlót Partium–szerte többet is létesítettek már. ” A leendő létesítményhez gr. Dégenfeld Sándor nagy értékű belterületet adományozott. Avasújvároshegyre sokan eljöttek a környező településekről, de a megyeközpontból is. /Fodor István: Orbán Viktor Ft. Tőkés László társaságában Szatmár megyében járt. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 29./2008. március 3.Második, bővített kiadását élte meg gróf Degenfeld-Schonburg Sándor A vadászszenvedélyről /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár/ című kötet. Szerzője 1964-ben Kolozsvárról vándorolt ki Németországba, gyermekkorában ismerkedett meg a vadászattal. Könyvében olvashatunk a vadászszenvedély eredetéről, etikájáról, a vadakról, a növényekről és természetesen az emberről. A szerző mások vadászélményeiből is tallózott. /Ö. I. B. : Közép-európai vadászkaleidoszkóp. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./2016. április 25.Négy kapuról, együtt1958 decemberétől mostanáig, amikor megpróbálom újragondolni a kilenc évtizeddel ezelőtt útjára indított Korunk utóbbi fél évszázadát (folytatásaként az 1965 márciusával zárult és 2011-ben megjelent összefoglalásnak, A Korunk kapuinak) – abban a közel hatvan évben a négy kapun olyan gyakran léptem be, hogy lehetetlen emlékeznem valamennyi, a Korunk szerkesztőségében eltöltött napra. A változásokra már inkább, de magam és társaim hangulati változásaira, örömökre és bosszúságokra, a fel-feltámadó reményre, hogy a külső (néha a belső) viszonyok ellenére lehetséges jó folyóiratot szerkeszteni, hogy érdemes vállalni a munkánkat kísérő (hivatali, párt- és szekus) gyanakvást, megpróbálni újra és újra legyőzni a közönyt vagy éppen a be-, azaz beleszólók rosszindulatát, eltérítő szándékát. Persze hosszú évtizedek alatt mi, belső emberek és a laphoz közel álló külső munkatársak nem egyformán gondoltuk, hogy miképpen kell és lehet Erdélyben értelmiségi folyóiratot működtetni, minőségi szinten. Hol húzható meg a határ, hogy a társadalomtudományok szakemberei, a természettudományokban járatosak, az írók, a művészek, a publicisták magukénak érezzék a Korunkat, de az olvasni vágyó, legalábbis meggyőzhető átlagértelmiségi is megtalálja a kulcsot a folyóiratban közölt szövegek többségéhez. (Mert ilyen széles skálán természetesen nem lehet mindig mindenkit kielégíteni.) A Dienes László szerkesztői koncepcióját képviselő, 1926 februárjától megjelenő, majd 1928–29-től lényegében Gaál Gábor nevével fémjelzett Korunk, különösen pedig az 1957-ben feltámasztott utódlap, Gáll Ernő és Balogh Edgár irányítása alatt, folyamatosan küszködött ezekkel a kérdésekkel – de súlyosabb problémákkal is. Ha 1957 nyarán, az Utunkban megjelent cikkek szerint, valóban a „feltámasztás", főként a Gaál Gábor-i örökség folytathatósága kerül napirendre – bár a fiatal Sütő András már igényli, hogy az új Korunk „legyen bátor a dogmatizmus agyelmeszesítő következményeinek felszámolásában" –, hovatovább nyilvánvalóvá válik egyfajta (többfajta) váltás szükségessége. Már az első, a Főtér 4-5-re nyíló szerkesztőségi kapu mögött erről is kellett vitáznunk. Ma úgy mondanám: elsősorban erről. Ám épp az újraindulás heteiben-hónapjaiban, sőt éveiben – az októberi magyar forradalom ellenforradalommá átminősítése idején a politikai változásoktól különösen félő Romániában – erre nyílt a legkevesebb lehetőség. Lényegében egy évtizednek kellett eltelnie, hogy az önálló gondolkodásnak némi tere nyíljon a Kolozsvárt megjelenő, magyar nyelvű folyóiratban. A második Korunk-kapu, a hajdani Vármegyeháza nagy fakapuja különös gondolatokat, ellentmondásosabb emlékeket idéz fel. Gondoljuk el: 1974-ben kényszerítik a szerkesztőséget a főtéri megszokott helyiségek elhagyására, most már az ablakaink nem a Mátyás-szoborra néznek; noha szép, tágas szobákhoz, sőt egy 41 m2-es teremhez is jutunk (itt bontakozik ki igazán a Korunk Galéria), de a néptanács épületébe kerültünk – vagyis már nem vagyunk teljesen önállóak. (Ti. közvetlen adminisztratív értelemben, mert a politikai-ideológiai függés változatlan.) Itt éljük át a Ceauşescu-rendszer kemény, nacionálkommunista diktatúraként működő éveit – és nagy reményeket ébresztő bukását. Az 1989. decemberi, úgymond, forradalmat. A Ion Iliescu-féle „demokráciát". És máris érkeznek az 1990. márciusi marosvásárhelyi hírek, a többszöri bukaresti bányászjárásokról szóló tudósítások. Ebbe az épületbe, a hajdani Vármegyeházba költözik be a város, mindenesetre a kolozsvári magyarok nyílt ellenségének számító polgármester, Gheorghe Funar. Vele pedig a Vatra Românescă elnevezésű nacionalista párt. Egy ideig ellenállunk az újabb költöztetési szándéknak, ülősztrájkot szervezünk a folyosó ajtaja előtt, kihívjuk a tévéstábot, a vátrásokkal, a korabeli városi vezetőkkel vérre menő vitát folytatunk, amikor azonban az ablakunk alatt megjelenik a teherautó, hogy kidobálják bútorainkat, kéziratainkat – tudomásul vesszük a vereséget. Következik hát a harmadik kapu, a Nagy-Szamos ( Iaşilor) utca 14. udvarának végében nyíló emeleti feljáróé. A tyúkudvar mellett elhaladó munkatársak a meglehetősen sötét szobákban egy fiatalodó szerkesztőséggel s az újraindított Korunk Galéria képeivel, kiállítóival találkozhatnak; klubot is próbálunk működtetni – utóvégre a magunk gazdái vagyunk, távol a funari szellemtől. A kétezres évekig valóban úgy érezhetjük, hogy otthon vagyunk, olcsó állami (városi) bérleményben, nem a hivatalosság szeme előtt, a látszólagos elzártság akár javunkra szolgálhat; a Soros Alapítvány nem csupán a bútorzat megújításában segít, egyéb érdemi támogatást is nyújt, egyebek közt elegáns formai kivitelben szerkeszthetünk a magyar politikai és kulturális hírekből Magropres címmel román intézményeket tájékoztató havi sajtószemlét. A Sajtófókusz („Mi történik Romániában?") már korábban elindul, hetente jelenik meg, és 2008 decemberéig kitart – a 790–791. számmal zárul. A reprivatizáció, egész pontosan a román ortodox egyház tulajdonába visszakerülő épület, a régi-új tulajdonos visszavonhatatlan akarata teszi szükségessé a negyedik kapu megtalálását. A görögkeletieknek fizetendő, 52-szeresre emelt lakbér (!) kifizetése helyett lehetőség mutatkozik a Rákóczi út 52-be (ismét 52) átköltözni, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a MÚRE számára 1990 után megszerzett villaszerű, ám rozogának bizonyuló, tehát felújítást igénylő (és már majdnem üres) házba. 2005-öt írunk, itt tiszta, sőt kitűnő a levegő; a Kolozsvárról Münchenbe került gróf Degenfeld Sándor nagyvonalú támogatása, a költséges felújítás teszi lehetővé, hogy a Fellegvár oldaláról befolyó víz ne omlassza ránk a falakat, sőt az alagsori helyiségből stúdiógalériát alakíthassunk ki. A pénzügyi gondok nem szűnnek meg, adminisztrációs hibák folytán már-már elárverezik fejünk fölül a MÚRE tulajdonát (49 éves koncesszióban nekünk kell működtetnünk) – most a közösségi segítség, a Communitas Alapítvány szól közbe, oldja meg az égető gondot. Vagyis lehet tovább szerkeszteni, szervezni Korunk Akadémiát (szerkesztőjelöltek, jövendő műfordítók számára – később belvárosi helyszíneken elindul a történészek nagy sorozata); és fiatalokat vendégül látni a Korunk Stúdiógalériában, könyveket kiadni, évről évre jutalmazni leghűségesebb munkatársainkat a Korunk Kulcsával. Időközben elválunk a bukaresti művelődési minisztériumtól, a Korunk Baráti Társaság a gazda („magad uram, ha szolgád nincs"), pályázni tudunk Kolozsvárt, Budapesten és Bukarestben. A folyóirat pedig minden hónap elején megjelenik, időnként tiszteletdíjat is tudunk fizetni a külső munkatársaknak. És persze fiatalodunk – a 90 közelében... Kántor Lajos A szerző kolozsvári irodalomtörténész, a Korunk volt főszerkesztője Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
